A pécsi önkormányzatnak nincs naprakész nyilvántartása a városban található szociális bérlakásokról, és azt sem tudja megígérni, hogy az ingatlanok kiadása körüli nehézségek a közeljövőben megoldódnak. Többek között ez hangzott el azon a kerekasztal-beszélgetésen, amit az Utcajogász Egyesület szervezett a pécsi Szabadkikötő nevű vendéglátóipari egységbe.
Miután nyáron a kormánytöbbség egyik napról a másikra megszüntette az értesítési címet, most ismét módosítják a lakcím-szabályokat. Összefoglaljuk a lakók számára legfontosabb változásokat.
A múlt héten elfogadott igazságügyi törvénymódosító-csomag részeként változnak a kisajátítás szabályai. 2022. január 1-től a lakók számára kedvezőtlenebbek lesznek a kisajátítás szabályai.
Az Utcajogász Egyesület önkénteseinek állásfoglalása a Médiatanács “Káosz, szenny, dugók – Küldjön fotót a lepusztuló Budapestről!” című sajtótartalom kapcsán hozott döntéséről.
Az alapvető jogok biztosa jelentést készített egy adós ügyében, akinek a beadványát a bírósági végrehajtó észszerű időn belül nem továbbította a bíróságnak. A jelentésről összefoglalót készítettünk.
Az Utcajogász pert indított a fővárosi XV. kerület önkormányzata ellen, mivel az csak költségtérítés megfizetése ellenében lett volna hajlandó kiadni közérdekű adatokat.
Alkotmánybírósághoz fordult az Utcajogász az öregségi nyugdíjminimum összegének emelése érdekében. A szervezet szerint az öregségi nyugdíj legkisebb havi összege (28.500 forint) nem biztosítja a megélhetést.
Hiába kérdeztük meg az Igazságügyi Minisztériumot, a jogalkotás előkészítéséért felelős kormányzati szerv egyáltalán nem válaszolt a kilakoltatási moratóriummal kapcsolatos közérdekű adatigénylésünkre.