Április 16-án tudásátadó tréninget tartottunk az Eötvös10-ben, amelynek célja az volt, hogy a VI. kerületi szociális szakemberek könnyebben eligazodjanak ügyfeleik jogi ügyeiben, és átfogóbb segítséget tudjanak számukra nyújtani e téren is. A tréningnap létrejöttét a Fővárosi Szolidaritási Alap támogatta.
Az tudásmegosztó alkalom kifejezetten jó hangulatban, közvetlen légkörben telt. Kollégáink arra törekedtek, hogy minél interaktívabb módon vezessék fel a tréning témaköreit, így a kerület szociális szakemberei nem frontális előadásokon, hanem közös gondolkodáson vettek részt.
A reggel kilenctől délután egyig tartó alkalom témái közül hangsúlyos volt az adósságkezelés, illetve az ügyfelekkel való kommunikáció és a tanácsadás lehetőségei. Szóba került az is, hogy egy-egy tartozás milyen okokból alakul ki, illetve hogyan érdemes ezeket a helyzeteket feltárni. Ezalatt érintettük a fizetési meghagyásos eljárás alapjait is (beszültünk például arról, mit jelent jogosult–kötelezett viszony), ami jó kapaszkodót adott a résztvevőknek a jogi háttér megértéséhez.
Előkerült a követeléskezelés témája is: hogyan történik a tartozások eladása, átvétele, és ez milyen következményekkel jár az érintettek számára. Külön kitértünk a magánfelek közötti bérleti szerződésekre, illetve a lakáskiürítés és kilakoltatás kérdéseire – ezek kifejezetten relevánsak voltak az önkormányzati dolgozók szempontjából.
A képzés végén rengeteg kérdést kaptunk, és egy hosszabb, tartalmas beszélgetés alakult ki, ami jól mutatta: a téma rendkívüli módon érdekelte a tréning résztvevőit, és azt is, hogy az szorosan kapcsolódott a munkájuk során tapasztalt helyzetekhez.
A projekt során legközelebb májusban tartunk majd tréningalkalmat a VIII. kerületben dolgozó szociális szakemberek számára.
Az Utcajogász munkáját a Fővárosi Szolidaritási Alap támogatja.