Az Utcajogász Egyesület munkája során visszatérő jogalkotási problémát tapasztalt: az önkormányzati lakásrendeletek gyakran előírják a lakásbérlet közjegyzői okiratba foglalását, vagy a bérlő közjegyző előtt tett kiköltözési, kiürítési vagy más egyoldalú kötelezettségvállaló nyilatkozatát. A civil szervezet ezért országos jogszabálykutatást végzett, és az eredményt közérdekű bejelentésben tárta a minisztérium elé.
A civil szervezet munkatársai kutatásuk során megvizsgálták az összes magyar város, valamint Budapest mind a huszonhárom kerületének az önkormányzati lakások bérbeadására vonatkozó rendeletét, és összesen huszonkettő város, valamint Budapesten nyolc kerület rendeletében találták meg a jogsértő gyakorlattal kapcsolatos jogszabályhelyet. Olyan szabályozást is találtak, amely – bár nem teszi kötelezővé – a közjegyző előtti szerződéskötést a lakáspályázat elbírálásakor előnyként értékeli. Az is előfordult, hogy egy rendelet szövegében nem volt ilyen előírás, de az önkormányzat pályázati felhívásában már szerepelt a feltételek között a bérleti szerződés közjegyzői okiratba foglalásának vállalása.
A rendelkezés az önkormányzatok számára egyoldalú, jogsértő előnyt biztosít a bérlők kárára
A közokiratba foglalt egyoldalú kötelezettségvállaló nyilatkozat következménye, hogy a bérleti jogviszony megszűnését követően bírósági eljárás lefolytatása nélkül, közvetlenül végrehajtási eljárás indulhat. Az önkormányzat ezzel mentesül a lakáskiürítési per megindításának terhe alól, ezért a bérlőnek a kilakoltatás előtt nincs lehetősége a felmondás jogszerűségének vitatására. A bírósági eljárást a bérlőnek kell kezdeményeznie, ám a per megindításának nincs halasztó hatálya a végrehajtásra, ezért a lakás kiürítése még azelőtt megtörténhet, hogy a bíróság jogerősen döntene a felmondás jogszerűségéről.
Az eljárás tehát a jogérvényesítés terhét az önkormányzatról a bérlőre helyezi, ami különösen súlyos következményekkel járhat a szociális helyzetük alapján önkormányzati lakáshoz jutó, korlátozott jogi ismeretekkel és érdekérvényesítési lehetőségekkel rendelkező bérlők esetében.
Az Alkotmánybíróság szerint is jogszabálysértő a rendelkezés
A közjegyzői okiratba foglalt, egyoldalú kiürítési kötelezettségvállalás rendeleti előírását a bíróságok korábban már vizsgálták. Az Alkotmánybíróság 2009-ben határozatban semmisítette meg azt az Erzsébetváros Önkormányzatának rendeletében szereplő szabályt, amely a bérleti szerződés megkötését ilyen nyilatkozathoz kötötte. 2012-ben pedig a Kúria semmisített meg egy azonos tartalmú erzsébetvárosi rendelkezést. Kimondta, hogy a lakások és helyiségek bérbeadásánál az önkormányzatoknak nincs joguk a szerződés megkötését a Lakástörvényben nem szereplő feltételekhez, azaz a kiürítési kötelezettség közjegyzői okiratba foglalásához kötni. A Kúria szerint az önkormányzatot erre a közjegyzői költségek átvállalása sem jogosítja fel.
Az Utcajogász véleménye szerint – mivel ez a jogszabálysértő gyakorlat számos településen megjelenik, és az önkormányzati lakások bérlőinek széles körét érinti – a rendeletek törvényességének országosan egységes felülvizsgálata közérdek. Bejelentésében erre kérte a Vidék- és Településfejlesztési Minisztériumot.