Szeptemberben jogi ismeretterjesztő tréninget indítunk!

Tavasszal mi is jelentkeztünk a Józsefvárosi Önkormányzat pályázati kiírására, amelynek célja hajléktalan embereknek szervezett szabadidős és közösségi programok támogatása. Nyár elején derült ki, hogy nyertünk és ennek köszönhetően ősszel újra sokat tehetünk az Utcajogász egyik stratégiai célkitűzésének eléréséért: hogy a hajléktalan és szegénységben élő emberek értsék, ismerjék és érvényesítsék jogaikat.

A pályázat keretében jog- és érdekérvényesítő képességet erősítő tréningeket tudunk tartani a BMSZKI Könyves Éjjeli Menedékhely és Nappali Melegedő lakóinak olyan jogérvényesítéssel és hétköznapi ügyintézéssel kapcsolatos témakörökben, amelyekben tapasztalataink szerint a leginkább hasznos lehet a tudás. 

Hajléktalan emberek a személyes ügyfélfogadásainkra leggyakrabban azért jönnek, mert tartozást hajtanak végre rajtuk, szabálysértési eljárást indítottak ellenük, megvontak tőlük valamilyen ellátást vagy visszaéltek személyes adataikkal. Sokszor előfordul, hogy azért nem tudunk segíteni, mert a hozzánk forduló valamilyen okból nem vette át a hivatalos iratot vagy későn (határidőn túl) jött el az ügyfélfogadásra, vagy - a szükséges ismeretek hiányában - más fontos lépést mulasztott el megtenni az ügyében, amit később már nem lehet pótolni. Egyre többször keresnek meg minket olyan tartozás behajtása miatt indult végrehajtási ügyekkel is, amelyek a hajléktalan emberek személyes adataival való visszaélésből adódnak. Köztudott, hogy hajléktalan embereket gyakrabban igazoltatnak és bírságolnak meg a rendőrök és gyakran éri őket hátrányos megkülönböztetés hatóságok előtt, hivatalokban, illetve a munkaerőpiacon is.

A képzéseket interaktív módon, közérthető formában tartjuk és a gyakorlati ismeretekre koncentrálunk. Szeretnénk bevonni a résztvevőket is a tematika kialakításába és örülnénk, ha ez a képzés nem csak a tudásátadásnak adna helyet, hanem egy jó közösségi élmény is volna.

A nyár a felkészülésé, az első megbeszéléseket már meg is tartottuk és jelenleg is folyik a tréning előkészítése. A tapasztalatokat, tanulságokat szeretnénk megosztani az érdeklődőkkel, támogatókkal honlapunkon, így hamarosan ismét jelentkezünk!

Previous
Previous

Koldustérkép: jogerős, hogy a Metropol kirekesztően járt el

Next
Next

Jelentkezz utcajogásznak!