Újraindultak az árverések - közel két éve várjuk az ombudsman válaszát

Két éve lesz lassan, hogy az alapvető jogok biztosához fordultunk, mert álláspontunk szerint a végrehajtási törvény ingó- és ingatlanárverésre vonatkozó szabályait 2020 júliusában úgy módosította az Országgyűlés, hogy az sérti az adós tisztességes eljáráshoz és jogorvoslathoz való jogát. A változások 2021. január 1-én léptek hatályba, eddig azonban - pár hónapot leszámítva - kilakoltatási és ingatlan-árverési moratórium volt érvényben, így ingatlan-árverésre csak rövid ideig tudták alkalmazni azokat. Választ az ombudsmantól azóta sem kaptunk, az ingatlanárverések viszont - a szerintünk alapjogsértő szabályok alapján - indultak újra kicsit több, mint egy hete.  

Gyors eljárás, a jogorvoslathoz való jog kiüresítése árán is

A Végrehajtási törvény módosításának célja az volt, hogy az eljárást felgyorsítsa. A korábbi szabályok szerint az ingatlanárverés 60 napig tartott, amely nem volt szakaszokra bontva. Ez idő alatt az ingatlan kikiáltási ára nem változott, érvényes vételi ajánlatot pedig lakóingatlan esetén a becsérték 70%-át elérő összeggel lehetett tenni. 

A hatályos szabályok alapján az ingatlanárverési eljárás három szakaszra bomlik. Egy-egy szakasz 20 napig tart. Ez azt jelenti, hogy az árverési vevő már 20 napon belül érvényes vételi ajánlatot tehet. A másik oldalról a tulajdonos akár 20 napon belül elveszítheti tulajdonát, otthonát. 

Az adósnak a végrehajtási eljárás során többféle jogorvoslati joga is van. Ha például azt tapasztalja, hogy a végrehajtó az eljárási szabályokat megszegi, akkor végrehajtási kifogást terjeszthet elő. A kifogást a végrehajtó intézkedésétől számított 15 napon belül kell a végrehajtónak benyújtani, aki 3 napon belül továbbítja azt a bíróságnak, akinek legalább további 45 napja van elbírálni a kérelmet. A törvény szerint tehát akár 63 nap is eltelhet addig, míg elbírálnak egy végrehajtási kifogást. Könnyen előfordulhat, hogy ekkor már rég lezajlott az árverés és az adós ingatlana az árverési vevő tulajdonába került.

Álláspontunk szerint ez a szabályozás sérti a jogorvoslathoz való jogot, hiszen ha az árverési vevő az első szakaszban érvényes vételi ajánlatot tesz, az adósnak nem marad ideje élni a jogorvoslati lehetőségekkel. A helyes eljárás az lett volna a jogalkotó részéről, ha a végrehajtási eljárás gyorsításával egyidejűleg arról is gondoskodik, hogy a végrehajtás feletti bírósági kontroll megmaradjon. Ez a mulasztás lehetőséget teremt egy jogsértésektől terhelt árverés “bírósági beavatkozás” nélküli lefolytatására.

Az ingóárverést is “gyorsították” - ugyancsak az adós kárára

Az ingatlanárverési eljáráshoz hasonlóan, az ingóárverés is szakaszokra bomlik. Itt 15 nap felel meg egy szakasznak. A fentiekben már részletezett módon sérül ebben az eljárásban is a jogorvoslathoz való jog és ezen túl még a tulajdonhoz való jog is, ugyanis míg az első tizenöt nap alatt a kikiáltási ár 75 %-áért, negyvenöt nap elmúltával akár már az egy százalékáért is meg lehet szerezni az ingóságot. 

Észszerű árverési vevői magatartás alapján az ingóságok rendkívül alacsony - a valós értéküknél jóval alacsonyabb - áron kelhetnek el, sok esetben akár az értékük 1%-áért. Álláspontunk szerint ez súlyosan sérti az adós tulajdonhoz való jogát és a végrehajtást kérőnek sem kedvez. A tartozás összege alig csökken, az adós tulajdonából viszont potom pénzért kerülnek ki ingóságai, így egyre kevesebb vagyona marad, amivel teljesíteni tudna. 

Az ombudsmanhoz fordultunk - egyelőre hiába

Az Utcajogász 2020 októberében, még az új szabályok hatályba lépése előtt fordult az Alapvető Jogok Biztosához és kérte, hogy az alapjogi visszásságok orvoslása érdekében hivatalból forduljon az Alkotmánybírósághoz. Sajnos a mai napig nem kaptunk reakciót a beadványra. 

Az ombudsman eljárására nincs ugyan határidő, azonban a ingatlanárverések újraindulásával nap mint nap alkalmazzák az alapjogsértő szabályokat kiszolgáltatott helyzetben lévő emberekkel szemben. Úgy gondoljuk, hogy a beadványunk megvizsgálása égetően sürgős volna, mivel a moratórium vége családok utcára kerülésével fenyeget.

Previous
Previous

Véleményeztük a Fővárosi Önkormányzat hajléktalanügyi stratégiáját

Next
Next

Hiába van újra veszélyhelyzet, véget ér a kilakoltatási és ingatlan-árverési moratórium