Alig van olyan ember Magyarországon, akinek annyit köszönhet a lakhatási aktivizmus, mint Balog Gyulának. Hangja, energiái, nyitottsága és önzetlen figyelme nagyon fog hiányozni a közéletből, és nagyon fog hiányozni nekünk is.

„Szegény munkáscsaládba születtem 1959-ben. Nagyon jó képességekkel áldott meg a sors, de a szegénységünk és a hétéves koromban fellépő agyvelőgyulladásom – tíz hónapig vak is voltam – gátat vetett álmaimnak és a karrieremnek. Csodás módon visszakaptam a látásomat, de képességeim oly mértékben csökkentek, hogy űrhajós helyett már csak kereskedő lehettem. Ráadásul már kisgyermekkoromban függővé váltam az alkoholtól, ami szép lassan tönkretette az életemet. Munkaalkoholizmusom mellett az akkori ifjúsági szervezet kiemelkedő aktivistája is voltam, mely tapasztalatoknak ma is hasznát veszem. Harmincöt éves koromban józanodtam ki, lettem kitagadott gyerek és hajléktalan ember. Az Anonim Alkoholisták közösségének segítségével maradtam máig józan és gyakoroltam az önkéntes aktivizmust” – írta magáról egy bemutatkozó szövegben.

Felsorolni is nehéz, hogy Gyula aktivistaként mennyi és milyen sokféle munkát végzett az elmúlt évtizedekben azért, hogy javítson a hajléktalanságban és lakhatási szegénységben élők helyzetén és társadalmi megítélésén. 2009-es megalakulása óta tagja volt A Város Mindenkié csoportnak, alapítója és társelnöke az Utcajogásznak. Haláláig a Közélet Iskolája Alapítvány kuratóriumi tagjaként és a Fedél Nélkül lap szerzőjeként és szerkesztőjeként dolgozott.

Fontos szerepet vállalt abban, hogy érzékenyítse a többségi társadalom tagjait a hajléktalanság problémájával kapcsolatban. Szereplője, motorja volt az Élő Könyvtár nevű programnak, amelyben az „olvasók” hajléktalanságban vagy lakhatási szegénységben élő embereket „kölcsönözhetnek ki”, hogy megismerhessék életkörülményeiket, hátterüket, és úgy általában: őket. Gyula különleges programja volt az az érzékenyítő séta is, amelynek keretében végigvezette a józsefvárosi hajléktalanellátás legfontosabb helyszínein az érdeklődő résztvevőket. (A sétáról bővebben itt írtunk.)

Identitásának fontos része volt, hogy színészi munkát is vállalt. Játszott a Cím nélkül című előadásban, a Mentőcsónak Egység és a STEREO AKT közös interaktív színházi társasjátékában az Örkény Színházban. A produkció hajléktalan emberek életébe nyújtott betekintést a nézők számára, akik játékosként megpróbálhattak fél évet megélni/túlélni otthontalanul.

„A propagandamunkámat az életemért, a szervezői tevékenységeimet pedig a közösségért tettem” – írta magáról Gyula, aki valóban nagyszerű közösségépítő volt, és ami ennél is fontosabb: nagyszerű ember. Célját mások segítésében találta meg úgy, hogy közben maga is segítségre szorult. Szót emelt sorstársaiért, sokan igen sok mindent köszönhetnek neki. Mi is. Írtuk már korábban is, de most írjuk még egyszer: nagyon fog nekünk hiányozni.